November 7.
A Magyarországi Munkáspárt 2006. Győr-Moson-Sopron megyei szervezetének vezetősége 2009. november 7-én az Oroszországi proletárforradalom 92. évfordulóján ismételten elhelyezte a tiszteletadás és a megemlékezés koszorúját a Győr- Nádorvárosi temetőben lévő szovjet emlékműnél.
Ez alkalommal a következő gondolatainkat tesszük közzé:
Meggyőződésünk, hogy a szocializmus Európában bekövetkezett ideiglenes és időleges veresége ellenére az októberi forradalom világtörténelmi jelentősége semmit sem csökkent. Ez nyitánya volt és az is marad a kapitalizmusból a szocializmusba való átmenetnek. Nyitánya volt az osztály- és nemzeti kizsákmányolás felszámolásának, a közösségi társadalom létrehozásának.
A globalizálódó kapitalizmus a végrehajtott rendszerváltással sem tudta a szocializmust a világ térképéről letörölni. A Kínai Népköztársaságban – a világ legnépesebb országában – továbbra is a szocializmus épül, és a legdinamikusabban fejlődő országok élén áll. Ugyancsak talpon maradtak a vietnámi, észak-koreai és a kubai szocializmust építő országok is. Kuba mellett más latin-amerikai országok, így Venezuela és Bolívia is a szocialista irányú fejlődés útjára lépett, szocialista célokat tűznek maguk elé. Chavez venezuelai elnök nemrég kijelentette, „itt az ideje, hogy gyakorlatban építsük a szocializmust”.
A globalizálódott kapitalizmus mindenható uralmával szemben ellenállást fejtenek ki a latin-amerikai országok mellett más ázsiai és afrikai országok népei is, továbbá nő az elégedetlenség a rendszerváltás 20 éves tapasztalata alapján a volt szocialista országokban is.
A rendszerváltás két évtizede gazdag tanulsággal szolgál mindenki számára. Ezen időszak alatt hazánkban is visszaállították a Horthy időszakra jellemző 3 millió koldus országát. A társadalom két részre szakadt. Egy kis részre, amely nagy luxus életet teremtett magának, és a társadalom nagy részére, amely a létminimum alatt él. Egyre több a nyomor szélére taszított család. Állandósult a több tízezres munkanélküliség, a gyermekéhínség. Nő a bűnözés. Az egészségügyet és az oktatást katasztrofális helyzetbe sodorták. A törvények a gazdagok, a politikai és gazdasági hatalmat birtoklók akaratát fejezik ki.
Mire emlékezhetünk az elmúlt húsz évről, milyen tevékenységet végeztek a rendszerváltó és jelenleg is a parlamentben helyet foglaló pártok?
Az elmúlt két évtizedben, hazánkban minden területen rosszabb helyzetet produkáltak, mint amilyen a rendszerváltás előtt volt.
Tönkretették a világszínvonalat elérő magyar nagyüzemi mezőgazdaságot, és ezzel együtt felszámolták a mezőgazdasághoz kapcsolódó ipari üzemeket és hazai iparágat. Az országot minden tekintetben függővé tették a külföldi tőkétől. A privatizálás munkanélküliséget és az új tőkésosztály kialakulását tette lehetővé. A fenti pártok által ígért demokrácia, szabadság és jólét nem a társadalom többsége, csak a kisebbik részének, a vagyonosok, újgazdagok és a politikai elit számára vált lehetővé.
A többpártrendszerű demokráciában a lehetőséggel és a hatalommal visszaélve a politikai elit elsősorban saját jólétét, a kedvezőbb egzisztenciális helyzetet teremtette és teremti meg. A 20 év a politikai pártok egymás elleni ádáz, kíméletlen harcával telt el, ami a hatalom birtoklásáért és annak megtartásáért folyik. Közben hazudnak a választópolgároknak és demagóg módon ígérgetnek nekik minden szépet és jót.
A jelenlegi politikai elit, valamennyi választópárt a rendszerváltást azzal indokolta, hogy a szocializmus már nem képes a társadalmi fejlődésre, a haladásra. Erre a történelemhamisításra alaposan rácáfolt az elmúlt 20 év tapasztalata.
Az ország helyzetét rendkívül súlyosan érintette a globális kapitalizmus világgazdasági válsága. Most abban a szakaszban vagyunk, amikor a válság terheit, a különböző megszorító intézkedéseket szintén a dolgozókra rakják. A tőkések, a bankárok és a politikai elit semmivel sem járult hozzá a rendszerük okozta válság leküzdéséhez.
Miközben a rendszerváltó pártok az egymás elleni harccal vannak elfoglalva, miközben fokozódik a létbizonytalanság, és szaporodnak a népet terhelő nehézségek, aközben e pártok szeme láttára nyomul előre a fasizmus, és hódítanak teret a rasszista, soviniszta, nacionalista, irredenta és más ordas eszmék, amelyek a múlt században létében fenyegették a demokráciát, a népek szabadságát és önrendelkezését.
Az újfasizmus hazai és nemzetközi előretörését figyelembe véve pártunk úgy alakítja szövetségi politikáját, hogy eredményesen tudjon fellépni a fasiszta eszmék és gyakorlati jelenségei ellen. Ezért a demokratikus jogok védelmét, az ordas eszmék felszámolását elsőrendű feladatának tekinti.
Az elmúlt 20 év tapasztalatai és a jelenlegi kapitalista világgazdasági válság nem a történelem meghamisítását igazolja, hanem azt mutatja, hogy a kapitalizmus a hanyatló szakaszába jutott. A kapitalizmus krónikusan beteg társadalom. Gyógyítására nincs mód. Át kell adni a helyét egy új közösségi társadalomnak, melynek nyitánya volt az oroszországi proletárforradalom.
Ez évben, a forradalom évfordulóját követő napon, november 8-án ülésezik pártunk 24. kongresszusa. Ez összegzi majd a két kongresszus között végzett munkát, értékeli a hazai és nemzetközi helyzetet, a kommunista és munkásmozgalom alakulását, a szövetségi politikánkat, és megjelöli a jövőre vonatkozó teendőinket.
Pártunk szilárd álláspontját rögzíti az előző kongresszuson elfogadott programunk:
„Marx, Engels és Lenin eszmei örökségére, az élő és fejlődő marxizmusra támaszkodva, a marxizmus alkotó alkalmazására törekedve folytatjuk harcunkat a kommunista mozgalom céljaiért. Hasznosítjuk az elmúlt másfél század történelmi tapasztalatait, megvédjük és megőrizzük a mozgalom valós értékeit, tanulunk a múlt hibáiból. A kommunizmus győzelme csak egy sor ország forradalmi kísérleteinek közös eredménye lehet. Meggyőződésünk, hogy a 21. század, a szocializmusért, a kommunizmusért vívott harc folytatásának százada lesz.”
A Magyarországi Munkáspárt 2006 Győr-Moson-Sopron megyei szervezete e gondolatok jegyében emlékezik meg a Nagy Októberi Forradalom 92. évfordulójáról.
Győr, 2009.11.07.
Elnökség

